Ige:

Róm 6:3-4 Avagy nem tudjátok-e, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.

Folytatjuk a testben megjelent Istenről, azaz J. Kr.-ról a sorozatot. Azt, amit a Szt. Szellem kijelentett Róla az apostoli levelekben. Legutóbb arról volt szó, hogy Isten minket is belefoglalt J. Kr. halálába, Vele együtt megfeszíttetünk és meghaltunk, a bűn és a világ számára. Most arról szól az Ige, hogy Kr.-al együtt eltemettettünk. Nemcsak meghaltunk, hanem el is temettek Vele együtt. Nézzük meg, mit üzen az Úr ez által nekünk. Mi ennek a jelentősége számunkra?

Az Úr Jézus eltemetése az Ige szerint nem mellékes esemény volt. 1Kor 15:3-4 Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint. Itt az Ige Krisztus halálával és feltámadásával egy sorban említi az eltemetését is. Azt mindnyájan tudjuk, hogy halálának és feltámadásának óriási a jelentősége számunkra is. Most nézzük meg, mi a jelentősége részünkre annak, hogy J. Kr. eltemettetett, és Őbelé merítve mi is.

Legyen szó először a keresztségről, pontosabban a bemerítésről. Amikor a keresztség vagy bemerítés szót halljuk, elsősorban a vízkeresztségre, azaz a vízbe merítésre gondolunk. Azonban itt nem erről van szó. Hanem arról a valóságról, amiről bizonyságot teszünk a vízbe merítés alkalmából. Elolvasom az alapigét még egyszer úgy, hogy a keresztség helyett a pontosabb bemerítés vagy belemerülés szót használom, és mindjárt közelebb jutunk az Ige üzenetéhez: Róm 6:3-4 Avagy nem tudjátok-e, hogy akik belemerültünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele? Eltemettettünk azért ő vele együtt a bemerülés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk.

Miről van tehát szó? Arról, hogy belemerültünk, azaz belekerültünk Kr. J.-ba. Hogyan? Nyilvánvalóan nem a keresztvíz vagy a bemerítés vize által. Mert ember belemeríthet a vízbe, de J. Kr.-ba nem. J. Kr.-ba egyedül Isten képes belemeríteni, belehelyezni. Azt Isten meg is tette. 1Kor 1,30: Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban… Erről volt szó korábban, hogy mivel Isten Kr.-ba helyezett, Őbenne voltunk a kereszten is, és mikor meghalt, Őbenne mi is meghaltunk a bűn és a világ számára. Ezért olvastuk, hogy akik belemerültünk Krisztus Jézusba, az Ő halálába merültünk bele. Akkor is Krisztusban voltunk, amikor Őt a halála után eltemették: Eltemettettünk azért Ő vele együtt… És akkor is Őbenne voltunk, amikor feltámadt a halálból, és így mi is feltámadtunk Vele együtt.

Olvassunk el még egy Igét erről! Kol 2:10-12 És ti Ő benne vagytok beteljesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak; Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; Eltemettetvén Ő vele együtt a bemerítésben, akiben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból. Figyelemre méltó, amit itt az Ige mond. J. Kr.-t 8 napos korában metélték körül, és az Ige azt mondja, hogy már akkor Benne voltunk. Amikor Őt körülmetélték, minket is körülmetéltek. Ezt Pál apostol azért írja a Kolossébelieknek, hogy ne engedjék magukat rábeszélni a körülmetélkedésre, mert ők már Kr.-ban körül vannak metélve. Mégpedig nem testi, hanem igazi körülmetéléssel: levetkezvén az érzéki bűnök testét.

Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, amit az Ige is hangsúlyoz, hogy Krisztusban minden jót megkaptunk. A mi életünk eggyé lett Kr.-al, és ami Vele történt, az történt velünk is. Mi Ő benne vagyunk beteljesedve!

De most térjünk vissza az eltemetésre! Mi az eltemetés jelentősége? Az, hogy csak azokat szokták eltemetni, akik valóban halottak. Amíg van remény, hogy valakiben élet van, amíg mesterséges lélegeztetéssel és egyéb módon még fenn lehet tartani a legfontosabb életfunkciókat, addig nem temetnek el senkit. Így volt az Úr Jézus temetése is. Olvassuk el Márk 15:43-46 Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, aki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak testét. Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-e meg? És megtudván a századostól, odaajándékozá a testet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.

Pilátus csodálkozott, hogy már temetni akarják, ezért utána nézett, hogy valóban meghalt-e. Ezért hívatta magához azt a századost, aki a kivégzést irányította.

Ha viszont valaki már meghalt, egy idő után el kell temetni. Nem maradhat temetetlen. Az Ige szerint a temetetlenség gyalázatos. Az eltemetés tisztességes. A holttest elégetése pedig ítéletes. J. Kr. testének az Atya tisztességet szerzett, amikor gondoskodott arról, hogy Arimáthiai József és Nikodémus eltemesse. Ján 19:39-40 Eljöve pedig Nikodémus is (aki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni. Ehhez valóban Isten beavatkozása kellett, mert abban az időben a kivégzettek holttestét nem részesítették tisztességben, nem temették el, hanem meggyalázták. Kidobták a szemétre. A kidobott holttesteket részben a mezei vadak és madarak ették meg, részben megégette a tűz. Kivitték Jeruzsálem kőfalán kívül, oda, ahová a szemetet hordták, és amit felgyújtottak, és valamelyik részén mindig égett a tűz. Annak az előképe volt ez, amiről a próféta szólt: Ézs 66:24 És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, akik ellenem vétkeztek, mert az ő férgük meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek. Erről beszélt az Úr Jézus is, amikor a gyehennát, a megolthatatlan tüzet említette. Márk 9:44 Ahol az ő férgük meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. J. Kr., Isten Szentje nem kerülhetett erre a helyre, Őt tisztességgel eltemették!

Micsoda kegyelem és kiváltság, hogy minket is eltemettek Vele együtt! Pedig mi vétkeztünk Isten ellen, és a gyehennát érdemeltük, de Isten Fiában, Kr.-ban kimondhatatlan kegyelemben, szeretetben részesedtünk, és érdemtelenül ugyanabban a tisztességben, amiben Isten a Fiát részesítette, mert Ő maga merített bele, helyezett bele Fiába, J. Kr.-ba! Legyen érte örökké áldott!

Mit jelent ez a gyakorlati életünkben? Mi következik ebből számunkra, hogy eltemettettünk Ő vele együtt a bemerítés által a halálba? Más szavakkal ezt így mondhatjuk: Amikor belemerültünk J. Kr. halálába, akkor el is temettek bennünket vele együtt. Mert a temetés a halál bepecsételése. Annak a nyilvánvalóvá tétele, hogy valaki visszavonhatatlanul meghalt. Amikor egy hívő ember hit által elfogadta azt az Igét, hogy Kr.-al együtt meghalt, akkor azt is elfogadta, hogy meghalt az ó-embere, és ő maga meghalt a bűn számára, már nem kell bűnöket elkövetnie. A mindennapi életében ez egyre jobban valósággá válik. Tapasztalja, hogy a bűn nem halt ki belőle, jönnek bűnös vágyak és kísértések a testéből, de „működik J. Kr. halála”, és rajta már nem uralkodik a bűn, folyamatosan megszabadul attól, hogy bűnöket kövessen el. Aztán azt is elfogadta hit által, hogy meghalt számára a világ, és ő is a világnak. Tapasztalja, hogy a gonosz világ még megvan körülötte, de ő már annak nem részese. Tapasztalja a világ részéről a csábítást, de „működik J. Kr. halála”, és rajta már nem uralkodik a világ szellemisége, már nem érdekli e világ. Ő már az odafel valókkal törődik. Azt tapasztalja meg, amit hittel elfogadott, hogy tényleg meghalt Krisztussal a bűn és a világ számára, és a lelkét is halálba tudja adni. Akkor felragyog előtte: „Nemcsak meghaltam, el is temettek Kr.-al együtt”. Mikor ebben megerősödik, akkor vágy támad benne, hogy erről ne csak az életével, hanem a vízbe való merítésével is bizonyságot tegyen.

Mit jelent tehát a vízbemerítés? Az előbb elmondottak fényében számunkra nem azt jelenti, amit Keresztelő János hirdetett. Nála megtérést és bűnbocsánatot jelentett. Márk 1:4 Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára. Mi senkit nem ezért merítünk vízbe. Akit bemerítünk, annál ez már korábban valóság lett. Megtért, bűnbánatot tartott, és hittel elfogadta, hogy J. Kr. vére már eltörölte a bűneit. Mi senkit sem azért merítünk be, hogy ezáltal „pogányból keresztyénné legyen”. A keresztvíznek vagy a bemerítés vizének nincs ilyen hatalma. Akkor lesz valaki keresztyénné, ha Krisztust elfogadja, ha Benne hisz.

Akit mi bemerítünk, annak az életében azt keressük, és azt látjuk, hogy hit által elfogadta, hogy Krisztussal együtt meghalt a bűnnek, a világnak, és ez valóság, a gyakorlati életében is. Kr.-al együtt eltemettetett, így be lehet meríteni a vízbe, mert a vízbemerítés a külső jel, bizonyságtétel erről, amit az alapigében is olvastunk: belemerültem Krisztus Jézusba, belemerültem az ő halálába, és eltemettettem Ő vele együtt. Ennek az lett a következménye, hogy amiképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen én is új életben járok. Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk! Csodálattal és imádattal hajtjuk meg magunkat Előtted. Szívből mondjuk az Ige szavaival: Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért. Legyen hála Neked, mennyei Atyánk, J. Kr.-ért, a kimondhatatlan ajándékodért! Köszönjük, hogy Ő belé helyeztél minket, és Ő benne minden jóval betöltöttél! Ő vele együtt meghaltunk a bűnnek és a világnak, és el is temettek Vele együtt. De Ő vele együtt feltámasztottál minket is új életre. Az életünk, testünk, lelkünk, mindenünk odaszánásával és a vízbe való bemerítésünkkel is erről teszünk bizonyságot, és ezekkel Téged szeretnénk dicsőíteni. Ámen

Énekeljük el a 235. sz. éneket: Meghajlok mélyen, ím, színed előtt.